Rólunk
„Gondolkodj, mielőtt kattintasz!" – A statisztikák szerint a kibertámadások több mint 70–90%-ában meghatározó szerepe van az emberi tényezőnek. Célunk, hogy ezt az arányt drasztikusan csökkentsük azáltal, hogy a munkavállalók képessé válnak felismerni és elhárítani a leggyakoribb fenyegetéseket. Nem csupán oktatunk – biztonságtudatos kultúrát építünk. Ez ma már elengedhetetlen.

Alapító
Kazai Péter
Műszaki Menedzser · Vállalkozó · 20 év IT-tapasztalat
Több mint 20 éve foglalkozom IT-vel. Diákmunkásként Support L1-en kezdtem a Pannon GSM-nél (Pannon → Telenor → Yettel), majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyik karának lettem a technikusa másodállásban. Egy évvel később két barátommal együtt megalapítottuk a Core Systems Kft.-t, azzal a vízióval, hogy a magyar KKV-knak olyan profi IT-szolgáltatást nyújtsunk, amit a "Pannonnál" is megismertünk.
Sikerült. 18 év alatt, több száz eseti projekt mellett, ma több mint 40 állandó ügyfelünk bízza rá teljesen vagy részben az IT-rendszereik üzemeltetését a majd' 20 fős csapatunkra. Számtalan infrastruktúra-átalakítás, technológiai váltás, felhőmigráció, szoftverbevezetés és IT-biztonsági projekt van mögöttünk.
Időközben supportosból lettem vállalkozó, rendszergazda, L2 mérnök, ügyfélmenedzser, projektmenedzser, IT-vezető, folyamatszervező, tanácsadó, NIS2 audit felkészítő, értékesítési vezető, cégtulajdonos, cégépítő, férj, apa…
A hiányzó láncszem
Meggyőződésem, hogy hiányzik egy láncszem a magyar KKV-knél a cégvezetés és az informatika között. Egy olyan szakember, aki érti az üzletet, magas szintű IT-tudása van és képes támogatni az üzletmenet-folytonosságot, valamint a hatékonyságnövelést – a rendelkezésre álló anyagi lehetőségeknek megfelelően. Mindezt pedig érthetően, befogadhatóan tudja elmondani a cégvezetőnek, ügyvezetőnek vagy tulajdonosnak.
Szeretek emberekkel beszélgetni és el tudom mondani érthetően, miért jó egy technológia, hol lehet helye az üzletben. Úgy gondolom, ez volt az egyik kulcsa – a kiváló és felkészült társaim és kollégáim mellett – annak, hogy fel tudtunk építeni egy sikeres, piaci alapon működő vállalkozást, amelyben megbízhatnak az ügyfelek: a Core Systems Kft-t.
Miért született a Securio?
2025-ben elérkezettnek láttam az időt arra, hogy egy másik szenvedélyemmel is foglalkozzak és elindítsak egy új vállalkozást: szeretném megtanítani mindenkinek az IT-biztonság alapjait.
Jelenleg több mint 10 000 felhasználó kapcsolódik közvetve vagy közvetlenül az általunk üzemeltetett rendszerekhez. Rengeteg IT-biztonsági incidenssel találkoztunk az évek során, amelyek nagy része elkerülhető lett volna, ha a felhasználók szert tesznek alapvető kiberhigiéniai ismeretekre.
Kiberhigiénia: pont olyan, mint a személyes higiénia – betartunk pár alapszabályt, hogy elkerüljük a problémákat. Például: étkezés előtt kezet mosunk → nem kattintunk gondolkodás nélkül.
A kihívás
A kibertámadások és incidensek száma brutális módon emelkedik. Lassan minden technológia, a felhasználók pedig hátrányban vannak – ebből az őket alkalmazó cégeknek lehet óriási problémájuk, hiszen egy ártatlan kattintásból nagyon könnyen lehet kibertámadás vagy adatszivárgás.
A piac nagyon jó megoldásokat kínál már az oktatásra, viszont a legtöbb külföldi fejlesztésű, nem veszi figyelembe a magyar sajátosságokat. Árazásában és funkcionalitásában a nagyvállalati szektorra készültek, onnan próbálnak leszivárogni a 100 fő alatti vállalatokhoz. Ezeket a rendszereket általában a belső IT-osztály állítja be és folyamatosan menedzseli, erőforrás szükséges a működtetésükhöz, túlságosan komplexek, és az áruk is magas. Nem veszik figyelembe a magyar KKV-k adottságait.
Mindezek mellett megváltozott a tartalomfogyasztás: az emberek figyelmét nagyon nehéz fenntartani 1–2 órás előadások meghallgatására, vagy 8–10 oldalas PDF-ek olvasgatására – a 30 másodperces reelsek és TikTok-videók korában.

Ezért született meg a Securio!
Az AI fejlesztői technológiával és biztonságos felhőszolgáltatások használatával viszont lehetőségünk nyílt arra, hogy készítsünk egy olyan megoldást, ami:
Összeraktuk azt, amire látjuk, hogy a magyar KKV-knak szükségük van! Kínáljuk ezt olyan áron, amely töredéke a nagyvállalati megoldásoknak. A Securio platformja folyamatosan fenntartja a figyelmet, az eredménye pedig azonnal mérhető és látható.
A kvízek helyes válaszai alapján felmérhető, milyen szinten állnak a felhasználók és ezen keresztül a vállalkozás. Meg lehet tenni a felzárkózáshoz szükséges lépcsőfokokat, megszerezni egy magabiztos kiberhigiéniai ismeretet. Később pedig eseti vagy rendszeres adathalászteszteléssel vissza tudjuk mérni, hogy a valóságban mennyire épült be a megszerzett tudás. A célunk az, hogy eddig elvigyük a felhasználóinkat, könnyedén és érthetően!
Az első visszajelzések alapján beépítettünk olyan funkciókat is, amelyeket már az ügyfeleink kértek: létrehozható saját kvízek onboardinghoz és saját oktatásokhoz, dokumentumok visszaigazolható elfogadása, NIS2 auditnak megfelelő oktatási igazolás, és még sok más.
Kiknek javasoljuk a Securio-t?
Elsősorban ezeknek a cégeknek:
Miben vagyunk a legjobbak?
Abban vagyunk a legjobbak, hogy a magyarországi KKV-kra fejlesztettünk egy kipróbált, kész megoldást, rendkívül kedvező áron, ami akár 1 napos bevezetés követően azonnal használható. Személyesen és IT-biztonsági szakemberek segítségével állítottuk össze az oktatási anyagot, amit folyamatosan fejlesztünk és aktualizálunk. Mindezt pedig érthetően adjuk át a vállalkozások számára.
Kik ne válasszák a Securio-t?
Komplex kibervédelem
Fontos elmondanunk, hogy a vállalati IT-biztonságot komplexen, holisztikus szemlélettel kell kezelni. A kibervédelem nem az IT feladata, hanem a cégvezetésé, mert az összes folyamatot kell ellenállóvá tenni a rendelkezésre álló költségvetés mértékében. Az IT feladata, hogy technológiai megoldásokat adjon az üzleti igényekre. A Securio nem helyettesíti a komplex kibervédelmet, mindössze egy építőelem abban.
Számos elérhető technológiát használunk a kibervédelemre: patch management, vírusvédelem, tűzfalak, hálózati szeparáció, behatolásdetektálás, sérülékenységvizsgálat, URL- és DNS-szűrés, jogosultságkezelési folyamatok, kiberoktatás, adathalásztesztelés, munkaállomás-menedzsment, kétfaktoros hitelesítés, mentési stratégia stb. Nem az a lényeg, hogy mindent használjunk, hanem az, hogy ezekből a technológiákból az üzlet számára a legmegfelelőbb védelmet biztosítsuk, a legjobb kockázatcsökkentést érjük el a rendelkezésre álló büdzséből.
Úgy gondolom, hogy 75–80%-os „védelmi szintet" minden magyar vállalkozás képes elérni különösebben magas költségek nélkül - ésszerű ráfordítással jelentős kockázatcsökkentés érhető el. Ettől magasabb védelmi szint elérése már exponenciálisan többe kerül. A tulajdonosoknak kell mérlegelniük, hogy az ő üzletük számára milyen szintet kell meghatározni, milyen kockázatokat bír az üzlet elviselni, és hogy ennek a szintnek az elérésére és fenntartására képes-e megfelelő hasznot termelni a vállalat. Ma már be kell terveznünk az IT-biztonság költségét is a szolgáltatásainkba.
Személyes küldetésem
Személyes küldetésem, hogy a jelenleg 6 és 10 éves kislányaimat megtanítsam a technológia tudatos és biztonságos használatára. A Securio bevételeinek egy részét ezért a hamarosan induló kiberoktatas.hu fejlesztésére fordítjuk, ahol azon dolgozunk, hogy a gyermekek, az iskolások és az idősebb korosztály számára is ingyenesen elérhetővé tegyük az IT-biztonsághoz szükséges alapvető tudást.